Már az Árpád-házi királyok uralkodásának kezdete óta történelmi dokumentumok említik a sóbányákat. A földbirtokosok egészen 1405-ig szabadon termelhették ki és értékesíthették a sót. 1405 és 1768 között viszont a sót már csak saját használatra bányászhatták. 1768 óta a só állami monopóliumnak számít, ezért központilag kellett megszervezni a sóútvonalakat, valamint ki kellett alakítani a sókezelést segítő irodákat. Az uralkodó, később pedig az Államkincstár, jelentős bevételre tett szert a sókereskedelemnek köszönhetően. A só kitermelése és szállítása ezért szigorúan ellenőrzött bürokratikus folyamattá vált, amelyet a királyi udvar irányított. A király megadhatta vagy visszavonhatta a kereskedés jogát.

Ennek a folyamatnak a részeként a 18. században épült meg késő barokk stílusban a nagytárkányi Sóház, valószínűleg a tokaji Sóházzal együtt. Tokajban két egyforma létesítmény látható, amelyek alakjukban és elrendezésükben szinte teljesen megegyeznek a 18. századi nagytárkányi Sóházzal. A helyi lakosok és az írott falukrónika várként is említi a nagytárkányi Sóházat, mégpedig I. Rákóczi György vadászkastélyaként. Ezt az állítást azonban hiteles dokumentumok nem erősítik meg. I. Rákóczi György (II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem ükapja) nevéhez viszont szorosan kötődik a sókereskedelem, mivel átszervezte a szállítást és a vidéki adásvételt. A sóutat egészen Tokajig a sebes folyású Tiszáról a megbízhatóbb Ticére vezette át. A Tice még ma is kanyarog a Bodrogközben, sajnálatos módon azonban egyre alacsonyabb a vízszintje.

A bodrogközi vasútvonalak megépítése után a sógazdaságot átszervezték. A gőzmozdonyok és a vasúti kocsik megjelenésével a vízi közlekedés elvesztette a jelentőségét, így a 19. század végén befejeződött a sókereskedelem Nagytárkányban. A sóraktárak területén 3 dohányraktár épült, amelyek dohányfelvásárlási helyként működtek. A környékbeli termesztők hozták ide a dohányt, amit itt erjesztettek, majd tovább szállítottak. A Sóház épülete továbbra is irodaként szolgált, mígnem lassan tönkrement és a dohányfelvásárló személyzet kénytelen volt az udvaron lévő kisebb épületekbe költözni. Az 1960-as években az állami baromfiipari vállalat költözött be az udvarra. A dohányt követően csirkéket tartottak a raktárakban, amelyek közül egy időközben leégett.

Az egykori Sóhivatal épülete Nagytárkányban mind a mai napig fennmaradt. Egy 18. századi későbarokk műemlékről van szó, amely 2004 és 2005 között átfogó felújításon esett át. Jelenleg a nagyközönség számára látogatható.

A földszinti helyiségekben a Sóhivatal vezetőjének a szobája van kialakítva. Itt láthatók a sókitermelést szemléltető tárgyak, valamint a sóudvar területének makettje, amely két fából készült sóraktárat, a “cseléd” házakat, az alkalmazottak kertjét és magát a sóiroda épületét is szemlélteti. Nagyon érdekes történelmi térképmásolatokat is kiállítottak itt, amelyeken keresztül a látogatók megismerkedhetnek a sókitermeléssel, a Kárpát-medence sóellátásának megszervezésével, valamint a vízfolyások átalakításaival, amelyek a sószállítás biztonsága és gazdaságossága miatt voltak szükségesek. Az egyik helyiségben Galgóczy Tibor nagykaposi népművész alkotásaiból látható egy állandó kiállítás.