Andrássy-kastély
é.sz. 48.706269
k.h. 20.508196
Mutasd az utat – Múzeum Betliar – Kaštieľ Betliar, Kaštieľná 6, 049 21 Betliar
Megközelítés autóval: az E58-as útra Rozsnyó irányába fordulva juthatunk el a szoroskői hágón át Rozsnyóra, melynek perifériáit érintve az E571-es útról a 67-es útra Betlér irányába letérve juthatnak el az érdeklődők a település észak-keleti szélén elterülő kastélyhoz.
Az Andrássy-kastély a gömöri régióban, Betlér település kataszterében található. Az egyetlen olyan főúri rezidenciának számít Szlovákiában, amelynek 1945 után is megmaradt az eredeti berendezése. A kastély a járási székhelytől, Rozsnyótól mintegy 10 kilométerre északra fekszik, története pedig szorosan összefonódik két jelentős nemesi család, a Bebekek és az Andrássyak életével. A kastélyt a Bebek család alapította a 15. században. A 18. században az Andrássy család tulajdonába került. Betlér egyike volt a tulajdonukban levő számos kastélynak. Egy időre azonban elveszítették, ekkor kerül a Nádasdyak kezére. Később Andrássy Manó visszavásárolta a betléri birtokot.
A kastélyt fennállása óta többször átépítették. A legnagyobb, klasszicista stílusú átépítésen a 18. században esett át. Mai alakját a 19. század második felében nyerte el Andrássy Manónak köszönhetően, aki 1882 és 1886 között ismét átépítette. Utolsó, s egyben jelentősnek mondható átalakításán 1905-ben esett át, amikor is Andrássy Manó fia, Géza, további kényelmi funkcióval látta el az épületet, mint a különleges, egyedi csempékkel díszített fürdőszobák vagy a villany bevezetése. Manó és Géza közösen fényűzően rendezte be a kastélyt, 18. századi bécsi klasszicista bútorokkal és rengeteg 19. századi mű- és kézműipari tárggyal. Ezeknek köszönhetően ma egy nagyon értékes gyűjteményt tekinthet meg a látogató. Történelmi könyvtára 15 000 kötetet számlál. Elsősorban idegen nyelvű, teológiai, történelmi, politikai és földrajzi témájú könyveket tartalmaz. Rendkívül értékes a kastélymúzeum fegyvergyűjteménye is. Darabjai a középkor és a 19. század közötti időszakból származnak. Az Andrássy család nem csak nagy műpártoló, hanem nagy műgyűjtő is volt, melynek köszönhetően több különleges festmény is ékesíti a kastély falait. Ezek közül méreteiben és stílusában egyaránt kitűnik kettő, mégpedig az Edmond Gerorges Grandjean által festett Harc a megvadult lovakkal, illetve a Franz Adalbert Seligmann nevéhez fűződő Medvevadászat című festmény. Az érdekességek közzé tartoznak a vadásztrófeák és a vadászatok alkalmával a világ számos ázsiai és afrikai országában gyűjtött egzotikus emléktárgyak is.
Az Andrássy-kastélyt az ország kulturális örökségének legszebb gyöngyszemei között tartják számon. A kastélyt körbeölelő angolpark Szlovákia egyik legértékesebb és legszebben fennmaradt parkjai közé tartozik. Egy 86 hektáros területen fekszik. Az egzotikus fafajtákkal és bokrokkal beültetett parkot nagy szakértelemmel és a környezethez való kitűnő érzékkel kötötték össze a vadaskerttel. Egyedi hangulatát több romantikus építmény és szobrok határozzák meg. A kastély épületével együtt 1985-ben nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították, s egyúttal bejegyezték a világ legjelentősebb történelmi kertjeinek és parkjainak listájára is. Az Andrássy-kastély területéhez tartozó parkhoz a kastély épületén kívül kisebb parképítészeti objektumok, plasztikák, eredetileg az uradalmi birtokhoz tartozó egykori gazdasági épületek és lakóházak is tartoznak. Magát a parkot 1792-1795 között alapította Andrássy Lipót, aki a kastély híres könyvtárát is létrehozta, akkor még az épület előtti rotundába helyezve. Meghívta birtokára az empire korszak neves kertépítészét Henrich Nebient, akinek feladata az angolpark alapjainak lefektetése volt. 1978-ban a park felkerült a világ művészi és kulturális értékű parkjainak UNESCO által jegyzett listájára.
Máté Tímea, a Szlovák Nemzeti Múzeum - Betléri Múzeum igazgatója: A festői szépségű gömöri tájat hosszú időn keresztül kis Európaként is emlegették. A második világháború alatt és után kulturális örökségünkre kemény csapást mért a sors és az elkövetkező időszak. Az Andrássyak öröksége − Krasznahorka vára (jelenleg felújítás alatt) és a betléri kastély − azt lehet mondani, hihetetlen körülményeknek és bátor embereknek köszönhetően ma is megtekinthető. A Betléri Andrássy kastély, amely Szlovákia egyetlen szinte teljes épségben fennmaradt kastélya, gazdag gyűjteményével, páratlan angol parkjával a világ minden tájáról vonzza és kápráztatja el a látogatókat. Tartsanak velünk Önök is egy sétára, amely történelmünket, kulturális és művészeti örökségünket tárja elénk. Gyönyörködjenek velünk a 19. században és a századforduló idején élt arisztokraták lenyűgöző életében.